Az én megmentőim

Nem olyan régen kerültem ki a főiskola padjaiból, és bár engem nem vettek fel annak idején abba a fővárosi egyetemre ahová jelentkeztem és nagyon szerettem volna a tanulmányaimat folytatni, úgy döntöttem nem adom fel, és a szakvizsgám után keresgélni kezdtem a fővárosi állások között. Viszonylag gyorsan sikerült is találni egy megfelelő helyet, és bizony azt mondhatom, hogy sokkal de sokkal több bajom volt a lakásprobléma megoldásával, hiszen nem csak hogy nagyon drágák az albérletek ma budapest területén, de a szoba bérlés sem annyira egyszerű, mint én azt gondoltam.

Rengeteg magánhirdetést bogarásztam ugyanis végig, és nagyon sok lakást meg is tekintettem, de mindegyik hibázott valahol. Vagy a lakótársakkal nem tudtam volna elképzelni egy közös életet, vagy a rezsi ár lett hirtelen sokkal több a lakók által elmondottak szerint, vagy a szoba nagysága nem stimmelt, esetleg az állaga már közel sem úgy nézett ki, mint a hirdetés képén. Egy szóval elképedtem nagyon sok esetben, és pontosan ezért, na meg persze az idő sürgetése miatt úgy döntöttem, hogy a Global Best Property Zrt. segítségét kérem, hiszen már nem egy barátomnak nyújtottak profi segítséget a szoba keresés kapcsán.

Nem is kellett csalódnom. A kiadoszobabudapest.hu oldalon már alapvetően láttam, hogy nagyon sok kiadó szoba közül lehet választani, de arra nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan és hatékonyan fogok tudni találni a segítségükkel egy tökéletes helyen lévő, pont megfelelő nagyságú, szép és tiszta lakásban fekvő szobát, ráadásul úgy, hogy még a lakótársak is hihetetlen jófejek. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha kiadó szobát szeretne találni a főváros területén, mindenképpen keresse fel ezt a szuper csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni bennük.