Hallatlan, de igaz

Azok közé az emberek közé tartozom, akik hosszú időn keresztül agyalnak egy-egy probléma megoldásában.  Ez azért is adódik, mert mindig mindent egyedül igyekszem megoldani. Eszembe se jut, hogy olyan szakemberek segítségét vegyem igénybe, akik csapatként, vagy szolgáltatóként könnyedén megoldhatnak olyan gondokat, amit egyénileg képtelen vagyok megugrani.

Ezzel akkor is szembesülnöm kellett, amikor azt terveztem, hogy a lecserélem a macbook gépemet. Olyan céget szerettem volna ugyanis találni, akik ebben minden téren a segítségemre lesznek. Nem akartam ugyanis a magánvásárlók piacon értékesíteni, mert ebben több buktatót is éreztem.

Végre szerettem volna besétálok egy olyan csapathoz, akik megbízhatóak, akiknél biztonságban érezem magam, akik megnézik a gépet és látván a tökéletes állapotát és még tökéletesebb működését egy jó árat adnak érte cserébe.

Mivel nem is gondoltam volna, hogy létezik ma az országban olyan csapat, akik használt alma néven macbook gépeket is bevesznek, ha szükséges felújítanak és tovább értékesítenek, elkezdtem a hirdetések böngészését az interneten. Ebbe nagyan hamar igen komolyan belefáradtam, aminek hangot is adtam baráti körömben. És ekkor érkezett a megváltás. Egyik nagyon jó barátom megkérdezte, hogy miért nem látogatom meg az almabazar.hu csapatát, akik használt alma néven igen ismertek a piacon. Ennek az a magyarázata, hogy a használt iphone telefonok és a használt macbook felvásárlás nagy mesterei. Ismerik ezeket az eszközöket, ha szükséges fel is tudják újítani, mert tökéletes szervíz tudással rendelkeznek, ráadásul jó árat kínálnak az eszközökért.

Némi habozás után úgy döntöttem, hogy felkeresem őket. A találkozás során hihetetlen pozitív csalódás ért. Ez a kis csapat valóban megbízható, és nagyon jó árat ajánlottak a gépemért. Rögtön el is vetettem, magánemberként adjam el a készüléket. Egyszóval, a gépemet náluk hagytam.

Tökéletesen elégedett vagyok a szolgáltatásukkal és csak ajánlani tudom őket bárki számára, aki biztonságban, jó áron szeretnének új gazdát találni használt eszközeiknek.