Hallatlan, de igaz

Azok közé az emberek közé tartozom, akik hosszú időn keresztül agyalnak egy-egy probléma megoldásában.  Ez azért is adódik, mert mindig mindent egyedül igyekszem megoldani. Eszembe se jut, hogy olyan szakemberek segítségét vegyem igénybe, akik csapatként, vagy szolgáltatóként könnyedén megoldhatnak olyan gondokat, amit egyénileg képtelen vagyok megugrani. Ezzel akkor is szembesülnöm kellett, amikor azt terveztem, hogy … Olvass tovább

Az én megmentőim

Nem olyan régen kerültem ki a főiskola padjaiból, és bár engem nem vettek fel annak idején abba a fővárosi egyetemre ahová jelentkeztem és nagyon szerettem volna a tanulmányaimat folytatni, úgy döntöttem nem adom fel, és a szakvizsgám után keresgélni kezdtem a fővárosi állások között. Viszonylag gyorsan sikerült is találni egy megfelelő helyet, és bizony azt … Olvass tovább

Újabb segítség, hogy jobban haladjunk

Közel öt éve volt az a nap, amikor az édesapám és az édesanyám eldöntötték, hogy családi gazdaságot alapítanak, és néhány alapvető zöldség és gyümölcs terméket fognak termeszteni, én pedig arra az elhatározásra jutottam, hogy én is beállok hozzájuk és a segítségem adom a cég felépítéséhez. Azt kell mondjam így öt év távlatában, hogy talán életem … Olvass tovább

Legújabb családi szokásunk

A férjem és én nem igazán vagyunk azok a típusú emberek, akik imádnak fotózkodni, vagy akár szelfizni. Nekünk talán két kezemen meg tudom számolni, hogy hány közös képünk van együtt, hiszen inkább élveztük mindig is a közösen együtt töltött időt, mint hogy fotókat csináltunk volna. Persze most évek múltán már rájöttünk, hogy a nyaralások alkalmával, … Olvass tovább

Ezt csak igazi profikra érdemes bízni: veterán autó felújítás – tapasztalt szakemberekkel

Nincs különlegesebb, mint egy veterán autó. Van úgy, hogy egy életen keresztül spórol rá az ember, sokszor egy szeretett hozzátartozónkhoz tartozó legszebb emlék. Egy biztos, hogy a veterán autókhoz semmi sem hasonlítható. Élmény, mely csak keveseknek adatik meg. De amíg a jármű eléri a maximális élvezeti szintet sokszor nagy utat kell, hogy bejárjon. Hiszen az … Olvass tovább

Nehéz jó szakembert találni

Az ember manapság mást se hall, csak azt, hogy ha találsz egy tökéletes csapatot vagy szolgálatót akkor bizony el ne engedd, hosszú távra építsd fel az üzleti kapcsolatot, hiszen tökéletes szolgáltatót és közös munkát találni manapság rettentő nagy ritkaság, és ilyen formán iszonyatosan nagy kincs. Én nem tudom hogy mit mondhatnék, lehet hogy nagyon szerencsém … Olvass tovább

Céges telefonom új segítői

Én nem olyan régen kezdtem el dolgozni egy új cégnél, mert szerettem volna karrier utam, a fizetés és a légkör váltás segítségével egy kicsit változtatni az életemen. Kezdtem nagyon befásulni és kezdtem nagyon alulmotivált lenni, amit tulajdonképpen már az egészségi állapotomon is érezni kezdtem. Jót tett a váltás, a munka iszonyatosan érdekes, hiszen sosem dolgoztam … Olvass tovább

Ajándéknak is tökéletes

Én nem sportolok semmit sem, nem is nagyon érdekelt sosem hogy elkezdjek bármilyen sportot komolyabban űzni, még csak amatőr szinten sem. Nem is gondolom, hogy nekem jót tenne, hiszen amikor sportoltam még fiatalon is, elkezdtem hízni, hiszen mindig hihetetlen éhes lettem tőle, és nem tudtam megállni sosem, hogy ne egyek mozgás után. Így aztán én … Olvass tovább

Az új, de örök kedvenc

Nekem nincsen párkapcsolatom immár körülbelül két éve. Eddig sem mondhatom, hogy annyira szerencsés lettem volna ebben a dologban vagy ebben a témában, de most aztán úgy érzem tényleg hogy annyira lelassult ez a dolog, hogy nem is igazán tudok a témával mit kezdeni, mint hogy inkább jegelem és elengedem, bízva abban, hogy egyszer azért majd … Olvass tovább

Hallottál már róla?

Az teljesen természetes dolog, hogy a vállalatok, a vállalatok által használt programok, fejlesztési eszközök, technikák folyamatosan változnak és hihetetlen fejlődésen mennek keresztül. Számtalan olyan partner segítsége elérhető ma már a piacon, ami akkor még, amikor én alapítottam a vállalatomat még nagyon gyerek cipőben járt. Ezt onnan érzem igazán, hogy most egy új cég alapításába kezdtünk … Olvass tovább